Korábbi résztvevők mondták a próbafelvételiről
Matyi túl van a felvételin, és az elérhető 50 pontból 34 pontot sikerült elérnie.
Szerinte nem volt annyira nehéz (bár amikor kijött a felvételiről azt mondta, jó ha 20 pontja lesz), viszont a 6-os kérdésnél túl sok időt használt el, így az utolsó feladatokra nem maradt ideje. Nagyon szépen köszönjük a felkészülésben nyújtott segítségét, nagyon hasznos volt.
Ny.-né Andea
Lilla is túl van a felvételin, és az 50 pontból 41 pontot sikerült elérnie. Nagyon örült, hogy a felkészülés során sok hasonló típusú feladattal találkozott. Nagyon hálásak vagyunk a támogatásért, mert úgy érezzük, ez sokat segített abban, hogy magabiztosan menjen neki a vizsgának.
H. Győző
Peti sikeresen megírta a felvételit, és az 50 pontból 38 pontot ért el. Bár először kicsit izgult, a feladatsor első felénél hamar belejött, és a felkészülés során megírt két próbafelvételi és a tanult stratégiák sokat segítettek neki az időbeosztásban. Köszönjük szépen a türelmet és a felkészítésben nyújtott segítséget, sokat számított gyermekemnek!
L. Annamária
